Egy ideje nem újdonság, hogy közösségi portálokon napi szinten jelenik meg a politika. Jelen vannak a pártok és politikai ügyek az iwiw-en, illetve a facebookon is. Az elmúlt idők egyik legsikeresebb kezdeményezése az eredetileg „félig viccnek szánt” Time Zone Jump 2009 elnevezésű  projekt. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy Magyarország csatlakozzon Románia időzónájához – így ugyanis tovább lenne világos télen, az emberek jókedvűek maradnának és még energiát is meg lehetne spórolni. A történet egészen a parlamentig jutott, igaz, nem képviselői beadvány vagy törvényjavaslat, csak egy videoriport formájában.

A pártok már hónapokkal a választások előtt elkezdtek melegíteni az országgyűlési kampányára. A novemberi előkampányokból tökéletesen látszik, hogy ez a választás más lesz, mint akár a 2002-es, akár a négy évvel ezelőtti. A 2010-es parlamenti szavazás ugyanis az egész magyar politikai élet átrendeződését hozhatja.  

A Policy Solutions elemzése a magyar EP-képviselők októberi munkájáról

A magyar EP-képviselők közül októberben Surján László került leginkább a figyelem középpontjába. A fideszes képviselő az EP történetében első kelet-európai képviselőként kapott lehetőséget arra, hogy rapportőrként az Európai Unió költségvetéséről szóló parlamenti döntéshozatalt vezesse. Komoly politikai eredményt tud felmutatni Gál Kinga: elérte, hogy az EP novemberi plenáris ülésén napirendre kerüljön a szlovák nyelvtörvény vitája. Októberben teljes gőzt vett a szakmai munka a négyfős szocialista delegációban: Göncz Kinga parlamenti újoncként egyből két jelentéstevői megbízatást is kapott. A jobbikos Morvai Krisztinának októberben mindenről ugyanaz jutott eszébe. Rekordszámú 13 plenáris felszólalásában – a témától függetlenül - szinte minden alkalommal a 2006. októberi magyar eseményekkel szórakoztatta képviselőtársait. Bokros Lajos, az MDF képviselője brüsszeli munkája mellett a magyar Országgyűlésben is aktív volt: 12 pontból álló konkrét gazdaságpolitikai tervet vázolt fel a költségvetési vitában.

A magyar EP-képviselők politikai munkája

Komoly politikai eredményt ért el októberben Gál Kinga, a Fidesz kisebbségügyi szakpolitikusa. Gál a Néppárt támogatásának megszerzését követően elérte, hogy az EP novemberi plenáris ülésén napirendre kerüljön a szlovák nyelvtörvény vitája. Szintén a szlovák nyelvtörvény ellen tiltakozott Schöpflin György, aki afeletti felháborodásának adott hangot, hogy Szlovákiában az állami dolgozók már megkapták az utasítást: csak szlovákul beszélhetnek hivatali munkájuk során. Schöpflin felszólalása zárásaként kemény mondattal minősítette Szlovákiát: „Éljen Abszurdisztán!”.

Győri Enikő a Lisszaboni Szerződést üdvözlő parlamenti felszólalásában leszögezte, hogy a Benes-dekrétumoknak nincs helye a jövő Európájában. Győrinek a Gazdasági és Monetáris Bizottság tagjaként arra is nyílt lehetősége, hogy részt vegyen Kovács László magyar biztos búcsúmeghallgatásán. Győri élt is a lehetőséggel és három kellemetlen kérdéssel segítette Kovácsot a számvetésben.

Az EP október eleji mini-plenárisán feszült vita folyt a médiakoncentráció ügyében egységes európai szabályozást szorgalmazók és a kezdeményezés elől kitérők között. A vitában – melynek hivatkozási alapját a Berlusconi olasz miniszterelnök által kiépített médiamonopólium adta – Áder János és Szájer József is felszólalt. Szájer az egyszerű véleménynyilvánításnál tovább ment: szóbeli módosító indítványában azt kérte, hogy az Európai Parlament ítélje el a Keller László szocialista politikus utasítására „elrabosított” magyar hírlapos újságíró, Pindroch Tamás esetét.

A fideszes Szájer nehezményezte továbbá, hogy az MSZP nem egyeztetett a Fidesszel az új magyar uniós biztos jelölése kapcsán. Az Inforádiónak adott nyilatkozata, miszerint „.(…) az lenne a legkevesebb, ha nem egy, a baloldal militánsabb szárnyát képviselőt küldenének a posztra” pedig már előrevetítette a Fidesz későbbi, Andor Lászlóval kapcsolatos hivatalos álláspontját.

Szintén politikai fronton mutatott jelentősebb aktivitást Deutsch Tamás. Az EP költségvetési ellenőrzési bizottsága által az uniós pénzek felhasználása hatékonyságának felmérését célzó, 2010-re tervezett magyarországi látogatást annak jeleként értékelte a magyar sajtó számára, hogy „nem jó Magyarország megítélése az Unió intézményeiben”. Nyilatkozata a szocialista Tabajdi Csaba és Herczog Edit szerint azt bizonyította, hogy Deutsch nincs tisztában a szakbizottságok működésével, azoknál ugyanis teljesen bevett gyakorlat, hogy rendszeresen ellátogatnak a különböző tagállamokba.

A fideszes képviselők közül többen hallatták a hangjukat a magyar-osztrák határ közvetlen közelében épülő szemétégető miatt. Áder János Bajnai Gordon miniszterelnök azon nyilatkozatát támadta, miszerint a szemétégető kérdése a két ország kapcsolatában nem tekinthető jelentős ügynek. Áder szerint Bajnai figyelmét elkerüli, hogy mekkora tiltakozás van a szemétégető körül. Hankiss Ágnes a témához kapcsolódóan jelezte, hogy az EP petíciós bizottsága levelet ír az osztrák kormánynak a szemétégető miatt.

Schmitt Pál az elmúlt hónapban elsősorban a nemzetközi sportdiplomáciában, illetve magyarországi EU-s témájú konferenciákon vállalt aktív szerepet, jelentősebb, hivatalosan dokumentált európai parlamenti munka októberben nem kötődik a nevéhez.

Úgy tűnik, a szocialista EP-delegáció idomult a Bajnai-kormány stílusához: erős szakpolitikai munkát végez kevés pártpolitikai adok-kapokkal és médiabeli körítéssel. Tabajdi Csaba, a szocialisták delegációvezetője ennek megfelelően két témában - a tejipari ágazattal és a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban - volt aktív mind a Parlament plenáris ülésén, mind számos más fórumon is.

Herczog Edit – aki egy ideig biztos-jelöltként is szerepelt a magyar médiában – az Európai Innovációs Csúcson az európai szabadalmi rendszerről tartott előadást, a Parlamentben pedig felszólalt a fapados repülőgép-társaságok ellenőrzésének szigorítása érdekében. Gurmai Zita Herczoghoz hasonlóan ugyancsak a légi utasok jogát védte, valamint felhívta a parlamenti képviselők figyelmét arra is, hogy az új uniós külügyi főmegbízott – aki az EU-t fogja képviselni a nemzetközi porondon – ne férfi, hanem nő legyen. A képviselő asszony nőjogi aktivista munkájának részeként egyik vezetője volt egy párizsi, 15 ezer fős menetnek, mely a nemek közötti esélyegyenlőséget tűzte zászlajára.

Göncz Kinga a politikai színtéren – akárcsak annak idején külügyminiszterként - főleg a Nyugat-Balkán kérdésében volt tevékeny. A képviselő asszony így többek közt részt vett az EP nyugat-balkáni delegációjának és a montenegrói parlament illetékes bizottságának ülésén Podgoricában.

A jobbikos Morvai Krisztinának októberben is mindenről ugyanaz jutott eszébe. Bár valószínűleg parlamenti rekordot döntött 13 plenáris felszólalásával egy hónap alatt – ugyanakkor a képviselőnőnek mindegy volt, hogy Kuba, a Lisszaboni Szerződés, az olasz médiapluralizmus, vagy a transzatlanti bírósági együttműködés volt az ülés témája, ő szinte minden alkalommal a 2006. októberi magyar eseményekkel szórakoztatta képviselőtársait. Morvai beszédében egyúttal felkérte iráni barátait – az ellenzékieket és kormánypártiakat egyaránt -, hogy segítsenek a magyarok emberi jogainak a megvédésében.

Szegedi Csanád három felszólalásából kettőt a határon túli magyarok problémáinak és a Benes-dekrétumoknak szánt, míg párttársa, Balczó Zoltán kilenc különböző témában fejtette ki véleményét a plenáris ülésen. A három jobbikos képviselő közül jól láthatóan Balczó viszi a komolyabb szakmai ügyeket, míg Morvai Krisztina és Szegedi Csanád csinálja a „politikai show-t”.    

Bokros Lajos, az MDF képviselője a strasbourgi helyett a magyar Parlamentben szólalt fel, ahol egy 12 pontból álló konkrét gazdaságpolitikai tervet vázolt. A tervben szerepelt – az adóelkerülés csökkentése érdekében - a minimálbér megadóztatása, az egészségügyre szánt kiadások csökkentése és a családi pótlék megvonása az 5 millió forintnál nagyobb éves jövedelmű személyektől.

A magyar EP-képviselők szakmai munkája

A magyar EP-képviselők közül októberben Surján László került leginkább a figyelem középpontjába. A fideszes képviselő az EP történetében első kelet-európai képviselőként kapott lehetőséget arra, hogy az Európai Unió költségvetéséről szóló parlamenti döntéshozatalt vezesse. A Surján által előterjesztett jelentést az Európai Parlament első olvasatban már el is fogadta.

Az EP szintén elfogadta Glattfelder Béla költségvetési módosító indítványát is, amellyel az iskolatej programra fordítandó források nagyságát sikerült növelnie. A Fidesz agrárügyekkel foglalkozó szakpolitikusa a tejágazatnak szóló mentőcsomag üdvözlése mellett továbbra is keményen támadta az eddigi tejkvóta-emelési politikát és minden nyilatkozatában határozottan ellenezte a kvótarendszer 2015-re tervezett végleges eltörlését.

Surján mellett a fideszes képviselők közül Szájer József adott le jelentést az uniós döntéshozatal egyik komplex eljárásának finomításáról. Október fejleménye továbbá, hogy Deutsch Tamás lesz a regionális politika átláthatóságáról szóló jelentés rapportőre, ő adja majd le a finanszírozás tisztaságának javítására vonatkozó javaslatokat.

Egy újabb gázkrízistől való félelmének adott hangot Gyürk András, aki nemcsak parlamenti felszólalásban állt ki ismét a közös energiapolitika megteremtése mellett, de az ügy előmozdítása érdekében energiabiztonsági konferenciát is szervezett.

A hamarosan életbe lépő Lisszaboni Szerződés egyik következménye lesz az EU külügyi szolgálatának felállítása. Schöpflin György a témában születő uniós dokumentumokhoz számos módosító indítványt is tett: Szájer Józseffel közösen nyolc, Gál Kingával három ilyet jegyzett októberben.

Októberben Győri Enikő a kis- és középvállalkozások védelmében lépett fel erőteljesen - három kérdést intézett a Bizottsághoz ebben a témában. Győri, Kósa Ádámhoz és Őry Csabához hasonlóan, ezen felül a Göncz Kinga által felügyelt mikrofinanszírozási program jelentéséhez is módosító javaslatot adott be. 

A Fidesz két esélyegyenlőségi ügyekkel foglalkozó képviselője is aktív volt az EP-ben. Kósa Ádám a plenáris ülésen Barroso elnöknél kifogásolta a fogyatékossággal élők bértámogatásának csökkentését. Kósa a speciális olimpiákon jó eredményt elért sportolók premizálása terén tapasztalható diszkrimináció ellen is fellépett – utóbbi esetben nem az EP-ben, hanem a magyar sajtóban.

Járóka Lívia, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke a költségvetés parlamenti vitájában a romák társadalmi befogadását segítő programok folytatását emelte ki, és a Lisszaboni Szerződésről kiírt írországi referendum pozitív eredménye után is az Alapjogi Charta kisebbségi jogokkal foglalkozó részét üdvözölte elsősorban.

Októberben teljes gőzt vett a szakmai munka a szocialista delegációban. Göncz Kinga parlamenti újoncként egyből két jelentéstevői megbízatást is kapott, melyek közül a jelentősebb egy új uniós foglalkoztatási és társadalmi integrációs célú mikrofinanszírozási eszközről szól. Göncz emellett több más joganyag „opponense”, és szakbizottságában számos módosító indítvány szerzője.

Herczog Editnek rekordszámú szakpolitikai munkája folyik párhuzamosan: hat jelentés „opponense” (úgy nevezett árnyék-jelentéstevője), két jelentésnek és egy véleménynek pedig a gazdája. Párttársnője, Gurmai Zitának még az előző ciklusban elkezdett több munkája „ért révbe” októberben, így írásbeli nyilatkozata került elfogadásra a „Sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapjává való nyilvánításáról”, a „Zöld, hidrogénalapú gazdaság létrehozásáról” és a „Gyermekkereskedelemről”.

Tabajdi Csaba az EU mezőgazdasági termékeinek minőségi szabályozásával kapcsolatban állított össze árnyék-jelentést, illetve írásban hívta fel az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a 30 európai országot tömörítő Európai Gazdasági Térségnek a gazdasági és szociális különbségek csökkentésére szánt pénzét ne olyan fejlett országok, mint Spanyolország, hanem a valóban rászorulók, mint Magyarország vagy Lengyelország kapják. 

Bokros Lajos - annak ellenére, hogy nem a nagy parlamenti frakciók egyikében, hanem az angol konzervatívokkal együtt az Európai Konzervatívok és Reformisták csoportjában foglal helyet - két jelentésnek  (az Európai Biztosítás- és Nyugdíj-felügyeleti Hatóságról és A közkiadások fenntarthatóságáról szólónak) lesz az árnyék-rapportőrje.

Az elemzést pdf-ben innen letöltheti.

Google Surge a politikai kampányokban

 

Kampányeszközök begyűrűzése 

A magyar politikai életbe általában 2-3 év késéssel érkezik meg az USA-ból egy-egy politikai kommunikációs eszköz, de a két ország eltérő kultúrája, társadalmi struktúrája, gazdasági fejlettsége és politikai berendezkedése miatt a magyar pártok néha még akkor sem használják a legújabb amerikai marketingeszközöket, ha azok már rég a „spájzban” vannak.

Az online kampányok tekintetében hasonló mértékű a lemaradás. Ma már egy óvodás is tudja - az amúgy féligazságot -, hogy „Obama az interneten nyerte meg a választást”, mégis néhány tétova Facebook fan-page-en, egy-egy google adwords kampányon és régen elavult honlapokon kívül nem sok erőt fektetnek a vezető hazai pártok az internetes marketingbe. Az USA-ban eközben egy radikálisan új internetes politikai kampánytípus kezd elterjedni, a temérdek pénzt igénylő Google Surge, mely akár 2010-ben megérkezhet hozzánk is.

 

Mi is ez a Google Surge?

A Google Surge mindennek a szöges ellentéte, amit a Google kampányokról valaha is gondoltunk. Nem mikrocélcsoportokra bontott, hanem szőnyegbombáz mindenkit. Időben nem elhúzódó, hanem gyors, általában két-három napos kampány. Nem a szövegen, hanem a képeken van a hangsúly. És nem olcsó, kispártokra szabott, hanem brutálisan drága.

A Google Surge - mint a neve is mutatja - egy internetes roham. A Google lehetővé teszi (persze kellően sok pénzért), hogy akár az ÖSSZES hálózatába tartozó honlapon, keresési találatban, hirdetésben, Gmail felületen egyetlenegy adott hirdetés jelenjen meg. Nem néha-néha jelenik meg egy kis hirdetési szöveg valahol. Nem sokadik keresésre bukkan fel a kívánt hirdetés. Nem egy-két elrejtett honlapon húzódik meg egy szerény banner. A Google Surge mindennek az ellentétéről, a szőnyegbombázásról szól - amikor a hirdetésünk ott van mindenütt.

 

Ezek a hirdetések általában képes hirdetések (mint egy banner), melyeknél a megjelenés (CPM) és nem a rákattintás (CPC) után fizet a megrendelő. A cél egy adott üzenet tudatosítása és a mozgósítás, nem pedig az, hogy a felhasználó egy honlapot meglátogasson.

Emiatt az eszköz inkább hasonlít egy nagyszabású TV-reklámkampányra, semmint egy hagyományos webes kampányra. A Google Surge-öt általában a választások előtti 72 órában alkalmazzák, és volt eset, amikor közel félmillió dollárt költöttek rá mindössze 3 nap leforgása alatt.  A Google Surge segítségével ugyanis egyik pillanatról a másikra a Wall Street Journaltól a Gmail fiókunk oldaláig MINDEN létező helyen ugyanazt a kampányüzenetet látjuk.

A Surge még Amerikában is újnak számít, mindössze néhány politikai kampány esetén emelték ki a szerepét. Az egyik híres eset a homoszexuálisok házasságát ellenző kaliforniai „California Proposition 8” népszavazás volt, a másik Creign Deeds, demokrata politikus kampánya. Mindkét esetben honlapok tízezreit lepték el a kampány hirdetései 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Google Surge és Magyarország

A kérdés az, hogy van-e létjogosultsága Magyarországon egy Google Surge kampánynak például a 2010-es választásokon. A 2006-os választásokon egy erőteljesebb online kampány elindításának az egyik hátráltató tényezője még az internetpenetráció volt. Mára azonban közel 4 millió felhasználó van, a neten – legidősebb, nyugdíjas korosztály kivétel – megtalálható a lakosság 60-70%-a. Ezért a Google Surge kampányt egy másik faktor nehezíti igazán: az, hogy Magyarországon sok meghatározó honlapon nem a Google a reklámelhelyező, hanem vagy egy másik igen erős szereplő, az E-target kezében van az adott oldal hirdetési felülete (például 168ora.hu vagy wiw.hu), vagy az esetek jelentős részében egyikében sem. Ugyancsak hátráltató tényező lehet, hogy csak szöveges és nem képes hirdetéseket lehet elhelyezni sok fontos weboldalon. 

Mindezek ellenére tény, hogy bombaként robbanhat az internetes társadalomban, ha három nappal a 2010-es választások előtt az Index-től a Nemzeti Sport online-ig, a Gmail fióktól a legáltalánosabb keresések eredményoldaláig mindenhol ugyanaz a piros szegfűs vagy narancsos hirdetés jelenik meg - utolsó nagy Google rohamként győzködve a bizonytalan szavazókat.

Nevezik a médiát negyedik hatalmi ágnak a végrehajtás, törvényhozás és igazságszolgáltatás mellett, de a valóság az, hogy a médiának egyre kevesebb lehetősége van befolyásolni a közéletet. A klasszikus értelemben vett újságírás jelentősége – és bevételi forrása – egyre csökken, ez pedig ahhoz vezet, hogy mind kevesebb lehetőség van objektív, valóban tényfeltáró újságírásra. Ez ugyanis rengeteg pénzt és időt vesz igénybe, ráadásul nem biztos, hogy igazán sokan olvasnak részletes, többoldalas írásokat egy-egy frappáns vélemény vagy bulvárhír mellett. 

Obama-kampányra készül az LMP – kezdődik a párt ajánlószelvény-regisztrációs kampányát felvezető országos sajtótájékoztató-hadjárat egyik állomásának összefoglalója. A cím nem tévedés, nem fél évvel ezelőtti hírről van szó, csak a Lehet Más a Politika modern kampányeszköz-tesztelésének újabb állomásáról.

A parlamentbe igyekvő Lehet Más a Politika vonzódása az Obama-kampány modern kampánytechnikai eszközeihez ugyanis nem újdonság.

Emlékezhetünk rá, a még mindig csak néhány hónapos párt a tavaszi EP-kampány során első fecskeként tett kísérletet arra, hogy kampányköltségvetését ne az „ipari lobbitól”, ne a hagyományosan erős és vastag pénztárcájú érdekcsoportoktól szedje be, hanem azt alulról szerveződöen a támogatók adják össze. És tegyék azt interneten, az Adok egy forinttal többet! kampányoldalán. A fundraising-kampány technikai kivitelezése rendben volt, alapvetően egy a párt fiatalos, az internetes közösségeket megcélzó stratégiájába jól illeszkedő kezdeményezésről volt szó, amelyhez celebekkel tarkított felvezető videó is készült.

A jó és Amerikában már bizonyított elképzelés itthon azonban nem párosult komoly eredményekkel. A valamivel több mint háromezer támogató ötmillió forinttal járult hozzá az LMP szárnypróbálgatásaihoz. A hazai politikai kampányok költségigényének ismeretében nem nagy bátorság kijelenteni, hogy ez még az ökopárt amúgy az ötletes, olcsó megoldásokra koncentráló kampányának is csak elenyésző részét adhatta.

Az adománygyűjtő-kampány viszonylagos sikertelensége azonban nem szegte a párt vezetésének kedvét és a kopogtatócédula-gyűjtés megkönnyítését is a netes megoldásoktól várják. Az előző projektnél valószínűleg jobb esélyekkel.

Ami elsőre a világ folyamataihoz való hozzáállásból fakadó természetes megoldásnak, kreatív újításnak tűnhet, az könnyen lehet, hogy a kényszer diktálta egyetlen lehetséges út. A feladat ugyanis nagyban eltér attól, amit az LMP-nek tavasszal meg kellett oldania. Akkor 20 ezer kopogtatócédula összegyűjtése elég volt ahhoz, hogy az országos listás szavazáson meg tudják mérettetni magukat. Most ahhoz, hogy mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet tudjanak állítani, több mint 130 ezer cédulára lesz szükség. Ez az LMP-nél régebbi, komolyabb infrastruktúrával rendelkező pártoknak sem egyszerű feladat.

Országos hálózatot néhány hónap alatt csak interneten lehet építeni. A 130 ezer kopogtatóhoz márpedig a legkisebb falvakban is kellenek azok az aktivisták, akik vállalják, helyben gyűjtenek a pártnak, és azt betáplálják a központi adatbázisba. A rendszer lehetővé teszi, hogy a budapesti kampányközpontból kövessék azt, hogy hol mennyi ajánlószelvényre lehet számítani, hol kell erősíteni. Fontos az is, hogy a web2-es felület ad arra lehetőséget, hogy az ajánlót a pártnak ígérjék a szimpatizánsok – az aktivisták pedig azt vállalják, hogy házhoz mennek értük.

Obama részvételi kampánya hazai megvalósításának technikai feltételei megvannak. Az LMP kezdeményezését Obamáéval összevetve egy fontos dolog azonban még hiányzik. Az amerikai elnök esetében előbb voltak meg és jutottak el az emberekhez a kampány fő témái és azok a stratégiai üzenetek, amelyek kirángatták a választókat az apátiából. Később erre a lelkesedésre épülhetett a jól szervezett terepmunka. Az LMP-nél egyelőre fordítottnak tűnik a sorrend. Már áll a rendszer, de az üzenet, amire reagálva a választónak be kellene kapcsolódnia a kampányba, még nem világos. Még mindig sokan vannak, akik nem tudják, mit is képvisel ez a párt azon kívül, hogy „legyen más”.

Az első nap aktivitását látva lesz mit az LMP aktivistáinak figyelemmel követniük. Aki pedig a kísérlet alakulását szeretné látni, annak csak egy twitter-accountra kell ráállnia.

 

A pénteki nap vezető híre a világsajtóban minden bizonnyal Barack Obama amerikai elnök Nobel-békedíja volt. Számolatlan mennyiségű értékelés és ítélet érkezett már a döntéssel kapcsolatban. A demokraták, a korábbi kitüntetett Jimmy Carter és Al Gore, de még a dalai láma is üdvözölték Obama győzelmét, míg a többségi álláspont szerint legalábbis korai az elismerés. 

Az egyik legeredetibb reakció Greg Mankiwtól, a Harvard egyetem makroökonómia-professzorától érkezett, aki blogján egy sajtóhírt parafrazálva üdvözli Quintus Pfuffnick elsőéves hallgató közgazdasági Nobel-díját. Természetesen ilyen díjazottról szó sincs: a professzor csupán azt szerette volna érzékeltetni, mennyire abszurdnak és korainak tartja Obama győzelmét – mintha az elismerést egy olyan egyetemistának ítélték volna, aki soha nem publikált, viszont hatalmas reménység.

 

A Policy Solutions elemzése a magyar EP-képviselők szeptemberi munkájáról

Politikai szólamokban a Jobbik, szakpolitikai munkában a Fidesz volt a legaktívabb az Európai Parlamentben szeptember folyamán. Morvai Krisztina kilencszer szólalt fel a legváltozatosabb témákban az EP plenáris ülésén, míg ezalatt Őry Csaba és Schöpflin György fideszes képviselők komoly közpolitikai súllyal bíró feladatot kaptak: mindketten szakbizottságuknak a 2010-es uniós költségvetésre vonatkozó módosító javaslatait terjesztették elő. Nagy visszhangot váltott ki Gyürk András kezdeményezése, aki a MOL-ban történt orosz tulajdonszerzéssel kapcsolatban sürgette meg a Bizottságot, hogy dolgozza ki az ellenséges felvásárlásokkal szembeni védelem kereteit. Az MSZP beleállt több politikai adok-kapokba, de szakmai munka is folyt: Tabajdi Csaba állásfoglalást indítványozott az európai tejipar megmentéséért. Érdekesség, hogy legtöbb EP-képviselőtársával ellentétben az MDF egyetlen képviselője, Bokros Lajos eddig még nem mutatott semmilyen hivatalosan dokumentált aktivitást Brüsszelben.
 

A magyar EP-képviselők politikai munkája

A hazai sajtóban domináns témának megfelelően szeptemberben az EP-képviselők parlamenti és parlamenten kívüli megszólalásaiban egyaránt a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozás szerepelt a leggyakrabban. A leglátványosabb akció Szájer József frakcióvezető nevéhez fűződött: a brüsszeli szlovák nagykövetség előtt tartott tüntetésen „Európa szégyenének” nevezte az új nyelvtörvényt és kilátásba helyezte, hogy annak visszavonásáig a fideszes képviselők minden parlamenti felszólalásukban meg fognak emlékezni az ügyről. Az ígéret ugyan nem teljesült, de az elmúlt hónapban Gál Kinga, Schmitt Pál és Surján László is felemelte szavát a szlovák jogszabállyal szemben. Sólyom László révkomáromi afférja sem maradt visszhang nélkül: Gál Kinga, a Fidesz kisebbségpolitikai szakértője a Bizottságnak és a Tanácsnak is kérdést tett fel a magyar Köztársasági Elnök szlovákiai határátlépésének megtagadásával kapcsolatban. Gál arra vár a Bizottságtól írásbeli, a Tanácstól szóbeli választ, hogy bármilyen alapon megtagadható-e az Unión belül egy tagállam hivatalos képviselőjétől a beutazás egy másik tagállamba.

Járóka Lívia, az EP első roma származású képviselője Barroso bizottsági elnöki újraválasztását támogató felszólalásában elsősorban az Alapvető Jogokért felelős biztos pozíciója létrehozásának örült, és reményét fejezte ki, hogy e poszton keresztül Barroso a továbbiakban is erősen támogatja majd a romák integrációjának ügyét.

Az MSZP európai parlamenti delegációjának tagjai sok tekintetben továbbra is a helyüket keresték az EP őszi nyitó ülésszakán. Ennek oka, hogy mind a magyar csapat, mind anyaszervezetük, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége jelentős létszám- és befolyáscsökkenést szenvedett el az előző ciklushoz képest. Göncz Kingát nyáron a politikailag fontos, de a jogszabály-módosítás és -elfogadás terén korlátozott hatáskörrel bíró Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság alelnökévé választották, mely tényt – hivatkozva a 2006. októberi 23-i rendőri túlkapásokra - a Jobbik élesen támadta a szeptemberi plenáris ülésen. Göncz Kinga – és támogatója, Martin Schulz az európai szocialisták német frakcióvezetője – viszontválaszában a Magyar Gárda rasszista és megfélemlítő működését rótta fel a jobbikosoknak. A magyar választóknak szóló – és az EP számára teljesen indifferens - politikai ütésváltásokon túl a volt külügyminiszter felemelte szavát a nyugat-balkáni országok lakóinak vízummentességéért is.

A parlamenti körökben amúgy hiperaktívként számon tartott Gurmai Zitának látható parlamenti tevékenysége nem volt, mindössze a Lisszaboni Szerződést támogató, a Népszabadságban megjelent cikkével hívta fel magára a figyelmet. Párttársnője, Herczog Edit egyetlen plenáris felszólalásában az euróövezethez való csatlakozás kritériumainak lazításáért lobbizott,  mely mögött – ugyan ki nem mondva – az euró bevezetésétől továbbra is évekre álló Magyarország pozíciójának javítása állhatott. Az elmúlt hónapban ugyanakkor Herczog neve folyamatosan felmerült a magyar médiában mint az MSZP egyik potenciális biztos-jelöltje.

Tabajdi Csaba felszólalásaiban több kritikát is megfogalmazott a szlovák nyelvtörvénnyel és az Európai Unió neoliberális gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Tabajdi felidézte Gyurcsány Ferenc javaslatát egy Európai Pénzügyi Felügyelet létrehozásával kapcsolatban is, mellyel egyébként nyitott kapukat döngetett, hiszen a Bizottság már elkészítette erre vonatkozó javaslatát.

A Jobbik abba az érdekes helyzetbe került, hogy bár egyik európai parlamenti frakciónak sem tagja, mégis több időt kapott és használt fel plenáris felszólalásra, mint a szocialisták. Morvai Krisztina így kilencszer szólalt fel a legváltozatosabb témákban. Az európai autóipar helyzetéről szóló vitában a neoliberális gazdaságpolitikát és a gazdasági elitet ostorozta, majd hasonló elszántsággal szólalt fel Barroso európai bizottsági elnök és a 2006. októberi magyarországi rendőri túlkapások ellen. A jogásznő hallatta hangját a magyar gazdák kizsákmányolása és diszkriminációja miatt is. Érdekesség, hogy Morvainak az esetek többségében nem sikerült befejeznie beszédeit, mert a házszabály be nem tartása miatt a levezető elnök félbeszakította. Morvai mellett Balczó is többször megszólalt: a Lisszaboni Szerződést a „nemzetállamok felszámolásáért” kárhoztatta, megszólalt a tejipar válsága és a szlovák nyelvtörvény ügyében is. A hazai médiában is visszhangot váltott ki, hogy a képviselő kritizálta a Nabucco beruházást, és helyette az atomenergia használatára buzdított.  Szegedi Csanád az adott időszakban inkább itthoni kampányával, semmint európai parlamenti munkájával hívta fel magára a figyelmet.
 

A magyar EP-képviselők szakmai munkája

Az Európai Parlament szakmai munkájának szeptemberi, érdemi újraindulása után máris megkezdődött a vita az Európai Unió 2010-es költségvetéséről. Az EU-büdzsé végleges formájának kialakításában hagyományosan nagy szerep jut az Európai Parlament szakbizottsági véleményeinek. Ebben a folyamatban szeptember során két fideszes politikusnak is fontos feladat jutott, őket bízták meg, hogy szakbizottságaik véleményét terjesszék a Költségvetési Bizottság elé. Őry Csaba a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tagjainak nevében nehezményezte, hogy a gazdasági válság közepén az Unió költségvetése csökkenteni kívánja a foglalkoztatásra szánt összeget. Schöpflin György, a Fidesz rangidős EP-képviselője az Alkotmányügyi Bizottság nevében szállt síkra a kommunikációs kiadások növelése mellett. Az Alkotmányügyi Bizottság álláspontja szerint a költségvetésnek figyelembe kell vennie, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadása után a korábbiaknál több odafigyeléssel és több erőforrás ráfordításával kell bemutatni az uniós állampolgároknak, hogy milyen irányba halad tovább a kontinens, és hogy „Európa építése”, a szerződésben foglalt reformok végigvitele milyen komoly erőfeszítésekbe kerül.

Szintén szerepet vállalt két fideszes képviselő az Európai Néppárt képviselői által jegyzett állásfoglalási indítványokban. Gyürk András, a jövő évi országgyűlési kampány fideszes kampányfőnöke az energiapolitika terén volt különösen aktív, és csatlakozott a néppárti képviselők közös uniós energiapolitikát sürgető kezdeményezéséhez. Gyürk a MOL-ban történt orosz tulajdonszerzésre is reagált, amikor arra szólította fel parlamenti beszédében a Bizottságot, hogy dolgozza ki az ellenséges felvásárlásokkal szembeni védelem jogi kereteit. A fideszes képviselő a koppenhágai klímatárgyalások előkészítéséhez konkrét közpolitikai javaslatot fogalmazott meg: a hosszú távú és semmire nem kötelező ígéretek helyét az új klímaváltozás elleni globális megállapodásban a kötelező jellegű, középtávú vállalások vegyék át. Egy kisebb néppárti csoporton belül Surján László is állásfoglalásuk elfogadására kérte a Bizottságot. Surján a 2009 nyári, dél-európai erdőtüzek kapcsán csatlakozott a természeti katasztrófák elleni egységes európai stratégiát szorgalmazók táborához.

Hozta szokásos aktivitását szakterületén Glattfelder Béla. A mezőgazdasággal foglalkozó szakpolitikus – szocialista társával, Tabajdi Csabával összhangban – élesen bírálta a Bizottság tejipari politikáját, amely a közös piacon túltermeléshez és ezáltal a tejárak összeomlásához vezetett. Glattfelder felszólította a Bizottságot, hogy azonnal vonja vissza a tejkvóták emelését jóváhagyó rendelkezéseit.

Győri Enikő, a Gazdasági és Monetáris Bizottságba delegált képviselő a pénzügyi válság kezelésének lehetséges forgatókönyvével rukkolt elő. Parlamenti beszéde azonban olyan baloldali elemeket mutatott, amelyeket alighanem az európai szocialisták is megirigyeltek volna. Győri a magyar bankok válság alatti nyereségének mértékén és az egyoldalúan módosított hitelszerződéseken háborodott fel, és javasolta, hogy helyezzék komoly felügyelet alá a bankokat és más pénzügyi intézményeket, illetve vessenek véget a válság előtti jutalmazási gyakorlatnak. „Teremtsünk olyan világot, mely nem a rövid távú nyerészkedést és mértéktelenséget díjazza, hanem a valódi munkát” – mondta az EP-ben Győri.

Tabajdi Csaba, aki immár öt éve az MSZP delegációvezetője és jelenleg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság tagja, a legaktívabb szocialistaként közreműködött a tejtermelő ágazat válságáról szóló közös állásfoglalási indítvány beadásában, melyben többek között a kvóta alatt termelők kárpótlásáért és a tejtermékek minőségvédelméért állt ki.

A helyüket kereső képviselők

Az EP-be frissen bekerült fideszes képviselők közül négyen – Áder János, Deutsch Tamás, Hankiss Ágnes és Kósa Ádám – szeptember folyamán nem mutattak hivatalosan dokumentált aktivitást. Bokros Lajos, aki az euroszkeptikus politikusokkal tarkított Európai Konzervatívok és Reformisták csoportjában foglal helyet, ugyancsak nem szólalt még fel, nem kezdeményezett indítványt, sőt még a honlapját sem indította el. Azaz nem látható, hogy a képviselő milyen munkát végez, annak ellenére, hogy feltételezhetően azért választotta a saját politikájával és az MDF értékrendjével kevéssé kompatibilis frakciót, hogy több politikai mozgástere legyen. A volt pénzügyminiszter és pártja így két hírrel került csak be a médiába: egyrészt Bokros neve felmerült mint az MDF miniszterelnök-jelöltje, másrészt az MDF-et kizárták az Európai Néppártból, mivel Bokros nem az ő frakciójukban foglal helyet.
 

Az elemzés pdf-ben innen letölthető.

Képzeljük el a következő szituációt: 2007-ben Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke népszavazásra bocsát egy alkotmánymódosítási javaslatot. Az alkotmánymódosítás értelmében demokratikusabbá, átláthatóbbá, elszámoltathatóbbá válna az orosz végrehajtó hatalom, ugyanakkor lehetőséget biztosítana Putyin számára még egy legális, utolsó, harmadik ciklusra is. Egy ilyen alkotmánymódosításnak nyilvánvalóan lennének előnyei és hátrányai is: hatékonyabb országvezetést biztosíthat az elnöknek, de még egy ciklus a hatalommal való visszaélésre is több lehetőséget ad.

 

Vannak pillanatok, amelyek szimbolikus erejüknél fogva szinte kész ténnyé teszik azt, amit addig is mindenki sejtett, de még hiányzott az igazi megerősítés. Ezek azok a másodpercek, amikor tudatosul, egy korszak véget ért, másnaptól biztosan teljesen más lesz a széljárás. Valami ilyesmit élhettek meg azok a brit újságolvasók, akik – nagyjából nyolcmillióan – szerda reggel arra ébredtek, hogy a Sun nyilvánosan megvonta támogatását a tizenkét éve kormányzó Munkáspárttól és ettől kezdve a Konzervatív Párt hatalomra jutásáért szorít.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A brit politika tendenciáinak fényében az igazán meglepő persze az, hogy a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap egészen idáig várt a pálfordulással. A Labour évek óta jelentős hátrányban van a tory-k mögött. A Gordon Brown miniszterelnökké válása utáni kegyelmi időszaktól eltekintve egyszer sem tűnt úgy a 2005 óta tartó ciklusban, hogy a brit baloldalnak reális esélye lenne zsinórban negyedszer is győzelmet aratni.

Igaz, pont az időzítés az, amely a brit politika álmoskönyvének ismerői szerint a valódi rossz jel. A Sun ugyanis biztosra megy. Nem vált gyakran, de amikor igen, akkor rendszerint a cserben hagyottra már nyugodtan keresztet lehet vetni. Nem volt ez másként 1997-ben sem, amikor a bulvárlap éppen ellentétes utat bejárva, a földcsuszamlásszerű győzelem biztos tudatában, mindössze hat héttel a választás előtt állt be Tony Blair mögé – úgy, hogy néhány héttel korábban még keményen támadta. 

A Sun nemcsak a mindennapos hírek kommentálásával tesz aktívan azért, hogy olvasói politikai preferenciáit alakítsa. Legemlékezetesebb politikai akciói, címlapjai a választások napjaihoz kötődnek. A munkáspárti politikusok zsebében kinyílt a bicska, amikor az 1992-es választás napján jelöltjüket a következő szövegkörnyezetben láthatták viszont a címlapon: “Ha ma Neil Kinnock nyer, az utolsó ember, aki elhagyja az országot, legyen szíves lekapcsolni a villanyt”. 

A ’92-es antimunkáspárti címlapot három, masszívan a baloldalt támogató választási szám követte. Az 1997-es “The Sun backs Blair (A Sun Blairt támogatja)” első oldalnál is feltétel nélkülibb támogatásról tanúskodott a 2001-es címlap (Don’t let us down, Tony! – Ne hagyj el minket, Tony!). Négy évvel később az olvasóknak küldött üzenet már csak egy “Utolsó esély” megadásáról szólt, és ennek a lehetőségnek az “eljátszása” szolgáltatja ma az alapot a váltásra. Az oktatás és az egészségügy színvonala romlott, az országot elöntötték a bevándorlók, Irakban és Afganisztánban értelmetlenül esnek el a brit katonák, nem rendeztek népszavazást az EU-ról, hogy csak néhányat említsünk azon okok közül, amelyek hivatalosan a szakításhoz vezettek. 

Alastair Campbell, a régi legendás munkáspárti spin doctor szerint a legnagyobb bulvárlap húzása nem lesz majd komoly hatással a brit politikára. Nem kizárt, hogy Tony Blair egykori jobbkezének igaza lesz, de a teljesség kedvéért azért jegyezzük meg: a kilencvenes években még úgy tartotta, a Labour nem kerülhet újra hatalomra anélkül, hogy ne nyerje meg magának a Sunt.

A magyar politikával kapcsolatos egyik leggyakoribb kritika, hogy durva. Semmi másról nem szól, csak az ellenfelek minősítgetéséről, ócsárolásáról, szidalmazásáról – szólnak a mindennapos panaszok. Elég azonban csak egy pillantást vetni a brit Parlament szópárbajaira ahhoz, hogy megállapítsuk, ott sem baráti összeborulások jellemzik a parlamenti hétköznapokat, ahol a vitakulturának évszázados hagyományai vannak. Sőt, talán megkockáztatható, hogy olyan keménységű, megsemmisítő erejű csapások, mint amilyenek az alábbi kis gyűjteményben szerepelnek, a legritkább esetben hangoznak el Budapesten. A brit példákban ugyanis a megszégyenítő erő a legtöbb esetben nem az alpáriságban van, hanem a szellemességben.

Igaz, az még Westminsterben sem gyakori, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnököt Mr. Bean-hez hasonlítsanak. Az előrehozott választások körüli hezitálás, majd a megmérettetéstől való meghátrálás kapcsán 2007. novemberében Vince Clark, a liberális demokraták remek és igen tapasztalt szónoka mégis ezekkel a szavakkal illette Gordon Brownt. A parlamenti széksorokban a hahotázás nem is maradt el. 

 

Az aktuális miniszterelnök pellengérre állításának legjobb fóruma a szerdánként sorra kerülő miniszterelnöki kérdések órája (Prime Minister’s Questions). Egy ilyen szerdán David Cameron, az ellenzéki konzervatívok vezetője is nagyot kívánt ütni Brownon, akkorát, hogy a végén maga is elnevette az akciót.

 

A jelenlegi munkáspárti és konzervatív vezető között persze messze nem mindig ilyen kedélyes a szócsata. Cameron az alábbi videón keresztülviszi, amit akar, és finom módszerekkel oktat ki bátorságról – Brown idézeteivel. 

 

A miniszterelnöki kérdések órájának természetes velejárója, hogy az első számú vezetőnek az ellenzék kellemetlenkedéseire kell folyton megtalálni a helyes kezelési módot. Ez nem jelenti azonban azt, hogy minden esetben vesztesen kell kijönnie a hivatalban lévő miniszterelnöknek a vitából. Gordon Brown-nak nehéz helyzete ellenére is voltak erős pillanatai. Ilyen volt az az alkalom, amikor hazai pályán mozogva - közpolitikai téren, egészen pontosan a szakszervezetek témakörében – jól erősített rá arra a Munkáspárt által David Cameronról sugallt képre, hogy a konzervatív vezető jó ugyan PR-ban, de ha a tartalomra kerül a sor, súlytalan. 

 

A miniszterelnöki kérdések óráján ezzel együtt az ellenzéki képviselők nagy előnyben vannak. Az ereje teljében lévő Tony Blair, közvetlenül hatalomra jutása előtt hozta szinte védhetetlen helyzetbe az akkori konzervatív miniszterelnököt, John Majort, a tory politikus szemébe vágva, hogy milyen vezetőnek tartja: „Gyenge, gyenge, gyenge”.

 

Az utolsó videó szolgál bizonyságul arra, hogy sok évnyi szenvedélyes vita után is lehet emelkedetten lezárni egy politikai párharcot. Tony Blair és David Cameron felszólalásai, a 10 évig hivatalban lévő munkáspárti miniszterelnök utolsó napján. A két vezető politikus gesztusai visszaadják a hitet: a nagyvonalúság nem gyengeség.

Amikor a brit liberális frakcióvezető belépett a tornaterembe, ahol a kampányrendezvényt tartották, elképedve látta, hogy mennyien kíváncsiak a beszédére. Fiatalok, idősek, családok együtt jöttek ki, hogy meghallgassák a beszédét. A tornaterem díszítése igen érdekesre sikeredett, a mennyezetről mindenhol papírból készült cápák lógtak, csak a falakra ragasztották ki a párt posztereit.

Megkezdték a munkát az új magyar EP-képviselők

 

Különös volt a viszony az elmúlt öt évben az Európai Parlament és a magyar nyilvánosság között. A hazai újságírók és politológusok mindössze két hónapon át, a májusi-júniusi kampányban figyeltek oda a magyar EP-képviselőkre: ekkor segítettek eldönteni, kire szavazunk, megbízóik szája íze szerint értékelték a képviselők brüsszeli teljesítményét, aztán szabadon engedték őket, hogy a következő öt évben – akárcsak az előző ötben - megint azt csináljanak, amit akarnak.

Valami miatt igen kevés újságíró és politológus érezte úgy, hogy a polgárok alanyi joga, hogy megismerjék, és folyamatos értékelést kapjanak arról, mi folyik az Unió egyik döntéshozó intézményében. Pedig köztudott, hogy a magyar Országgyűlésben a törvények mintegy 80%-a uniós szintű döntéseknek megfelelően születik, ezért korántsem mindegy, hogy az uniós rendeletek, irányelvek módosításánál, elfogadásánál mennyire aktívak a magyar képviselők. Ráadásul, hazánk külföldi megítélésében, lobbiképességének erősítésében is nagy szerepet játszanak a kiküldött EP-képviselők, ezért az uniós törvényhozásban betöltött szerepük mellett fontos politikai feladatuk is van.

Bár a júniusban megválasztott új magyar képviselőknek még csak néhány munkanapjuk volt (melynek során részt vettek a Parlament alakuló ülésén és az első szakbizottsági üléseken), a fentiek tükrében igenis érdemes megnézni, mihez kezdtek politikusaink ebben az időszakban:

 

Fidesz

A Fidesz az Európai Néppárt egyik legerősebb delegációja, 14 képviselőjével a hatodik legnépesebb csoport az európai párton belül. Ennek megfelelően az Európai Parlament alelnöki posztjától (Schmitt Pál) a Költségvetési Ellenőrző Bizottság alelnöki posztjáig (Deutsch Tamás) számos fontos területet megkaparintott a párt.

Mindezek ellenére mindössze Gál Kinga, Glattfelder Béla, Járóka Lívia és Kósa Ádám tett le bármi láthatót is az asztalra az elmúlt hónapban:

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság alelnöke, Gál Kinga írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Mivel kisebbségvédelem terén az Unió jogosítványai a végletekig korlátozottak, sok konkrétumot nem várhat a képviselő asszony a Bizottság válaszától.

Az igen aktív Glattfelder Béla a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság tagjaként egyből négy dokumentumot is postázott az Európai Bizottsághoz. Az elsőben a libatenyésztők érdekeit védve érdeklődött a libatömés derogációjának lejárta utáni szabályozásról és a világviszonylatban szigorúnak számító uniós állattartási előírásokról. Második kérdésében a képviselő némileg megkésve felfedezte az uniós pályázók egyik régi problémáját, miszerint a folyamatosan ugráló forint-euró árfolyam kiszámíthatatlanná teszi az elszámolást. Glattfelder harmadik kérdésében megdorgálta a Bizottságot a vidékfejlesztési pénzek lassú érkezése miatt. Végezetül, pártpolitikai szálként kvázi feljelentette az MSZP-t az Európai Bizottságnál, mondván hogy a (régebben amúgy Ficsor Ádám által felügyelt) LEADER program pénzei MSZP-s önkormányzatokhoz és azon keresztül a fiatal szocialistákhoz szivárognak el.

Járóka Lívia azon kevesek egyike volt, aki felszólalt strasbourgi plenáris ülésen, és jól megdicsérte a cseh EU-elnökséget a prágai Roma Platform megszervezéséért. Végezetül, Kósa Ádám, az EP első siket képviselője jelnyelven megtartott beszédében – Gál Kinga írásos kérdéséhez hasonlóan - az európai comme il faut-nak igen nehezen nevezhető szlovák nyelvtörvényre hívta fel képviselőtársainak figyelmét.

 

MSZP

Az MSZP négy EP-képviselője a választási vereség után főleg a soraikat rendezték, de azért így is sikerült három szakbizottságban alelnöki posztot elnyerniük. A politikusok közül egyedül Göncz Kinga, volt külügyminiszter jutott szóhoz, aki képes volt egyperces felszólalásán belül egyszerre elítélni az antiszemitákat és a szélsőjobbot, hazabeszélni a Fidesznek, hogy a mainstream pártok nem működhetnek együtt a szélsőségekkel, beszólni a szlovákoknak a nyelvtörvény miatt, és üdvözölni az EU-nak a roma integrációval kapcsolatos erőfeszítéseit.

 

JOBBIK

A Jobbik három – egyik frakcióhoz sem csatlakozott – EP-képviselője közül kettő is felszólalt a plenáris ülésen Strasbourgban. Balczó Zoltán a Magyarország által már lassan két éve aláírt és ratifikált Lisszaboni Szerződést ostorozta, mely szerinte a nemzetállamok megszűnését készíti elő. Az iráni választásokkal kapcsolatos parlamenti vitában szólalt fel Morvai Krisztina (aki a szocialista Tabajdi Csabával és Glattfelder Bélával együtt a Mezőgazdasági Bizottság tagja), felhívva a figyelmet arra, hogy szerinte Magyarországon is illegálisan tartottak fogva és kínoztak politikai tüntetőket 2006. október 23. után.

 

MDF

Az MDF egyetlen képviselője, Bokros Lajos a brit Konzervatívok által összegründolt és a rajtuk kivül főleg az uniós intézményekben rossz szemmel nézett radikális lengyel politikusokból álló Európai Konzervatívok és Reformisták csoportjához csatlakozott. Ennél többet azonban nem is lehet tudni a közgazdász kinti munkájáról.

 

Összességében – figyelembe véve, hogy az itthoni médiát sem ostromolták az új EP-képviselők – elmondható, hogy eddig kevés aktivitást láthattunk brüsszeli politikusainktól, bár tény, hogy a július még a politikai helyezkedés és a beköltözés hónapja. Szeptember végén azonban ismét visszatérünk rájuk. Reméljük, akkor már büszkék lehetünk munkájukra…

Nemcsak a Fidesz tapasztalhatta meg az Európai Parlamenti választások óta eltelt napokban, hogy egy nagy győzelem ellenére sem mindig a győztesről szólnak a hírek. Így van ezzel a kontinens jobbközép politikai erőit Brüsszelben összefogó Európai Néppárt is. A Néppárt hozta ugyan az előzetesen várt magabiztos sikert a szocialisták felett, de a közbeszéd nem a gazdasági válság legyűrésének néppárti forgatókönyvéről vagy a konzervatív pártcsalád által támogatott Barroso bizottsági elnöki posztjának időközben igen valószínűvé vált meghosszabbításáról szól, hanem azokról a pártokról, akik éppenséggel az integráció mélyítésének folyamatát vagy országuk uniós tagságának ésszerűségét kérdőjelezik meg.

Az euroszkeptikus pártok erősödése önmagában is látványos jelenség. Kontinensszerte több mint 100 mandátumot szereztek, a legtöbbször igencsak médiaképes vezetőknek és kampányoknak köszönhetően. Az egyik legjobban szereplő anti-EU párt, a holland szavazatok 17 százalékát megszerző, és ezzel a második helyen záró Szabadságpárt első embere Geert Wilders a muzulmánok Koránját Hitler Mein Kampf-jához hasonlította és mélyen elutasította, hogy az Unió bármilyen befolyással legyen az egyes nemzetállamok bevándorláspolitikájára. Nick Griffin, a két mandátumot szerző Brit Nemzeti Párt elnöke a „korrupt elittel” szembeni kirohanások mellett szintén idegenellenességgel operált. Szerinte már most is túl sok mecset és kebabárus van a szigeten, és vallja, hogy pártja helyes irányt követ azzal, hogy tagjaivá csak fehér embereket fogad. Színes egyéniségeket küld az EP-be a szélsőséges, magyarellenes Nagy-Románia párt is: Brüsszelben hallatja majd hangját Ceausescu egykori udvari költője, Corneliu Vadim-Tudor és a románok Stadler Józsefje, a pásztorból sikeres vállalkozóvá és a bukaresti katonacsapat, a Steaua elnökévé avanzsáló Gigi Becali is.  

Jól látható tehát, hogy a tendencia nem korlátozódik egyik vagy másik régióra, az unióellenesek Olaszországtól Finnországig és Dániától Magyarországig számos uniós országban teljesítették a mandátumszerzés követelményeit. Az Európai Unióval kapcsolatos kétkedésen túl azonban nehezen találni olyan ügyet, amely összefogná ezt a társaságot. Nem könnyű elképzelni, hogy milyen közös álláspontról tudna megegyezni az elkötelezett piacpárti brit Konzervatív Párt és a szociális populizmussal kampányoló Jobbik. Persze ha egyáltalán hajlandóak lennének egy asztalhoz ülni Morvaiékkal. Ez utóbbi annak fényében, hogy a mainstream pártok milyen szigorú karanténban tartják Nagy-Britanniában Griffin BNP-jét, igencsak valószínűtlen.

Ezzel el is jutottunk egy nagyon fontos definíciós kérdésig. Hatalmas hibát követ el az, aki egyenlőségjelet tesz az euroszkeptikusok és a jobboldali szélsőségesek közé. Cameron tory-jai vagy Topolánek cseh ex-miniszterelnök Polgári Demokrata pártja nem idegengyűlölő és nem kirekesztő. Teljes természetességgel lehetnének az Európai Néppárt tagjai, ha éppenséggel pont az EU-integráció kérdéskörében egyetértenének. A radikális jobboldalon ugyan bejáratott téma az EU-ellenesség, fordítva azonban már nincs így. Az euroszkepticizmus nem feltétlenül jár együtt a szélsőséges eszmék pátyolgatásával.

Az euroszkeptikus voksok eddig sem összpontosultak egy képviselőcsoportban. Az előző ciklusban a Nemzetek Európájáért, illetve a Függetlenség/Demokrácia frakció is nyilvánvaló tette, hogy nem tudja támogatni a lisszaboni szerződést, sőt utóbbinak olyan párt is tagja volt, mint az Unióból való kilépést a zászlajára tűző, és a június 7-i választáson a Munkáspártot is maga mögé utasító Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja. E két társulás mellett volt még egy halvány kísérlet a nyíltan szélsőjobboldali euroszkeptikusok összefogására is. Az Identitás, Hagyomány és Szuverenitás frakció olyan erőket tömörített mint a francia Nemzeti Front, az osztrák Szabadságpárt vagy a bolgár Támadás Párt. A szélsőjobb tömörülést azonban egy éven belül szétvetették a belső feszültségek, miután 2007. novemberében a Mussolini unokája által vezetett olasz szélsőségesek románellenes kirohanásain felháborodó Nagy-Románia képviselői elhagyták őket.  

A sokszínű euroszkeptikusok frakciókba tömörülése idén sem megy könnyen. Az azonban most is kizárható, hogy az összes ilyen meggyőződésű párt egyesítené erejét. Az Európai Néppártból kivált brit konzervatívok új frakciót hoztak létre, amelyhez a cseh polgári demokratákon kívül már a lengyel Kaczynski-ikrek Jog és Igazságosság pártját is megnyerték. Mindhárom párt jelentős kontingenssel képviselteti magát a most kezdődő öt éves ciklusban, a frakcióalakításhoz szükséges létszámmal (25 fő) nem is volt gond.

A frakcióalapításhoz szükséges hét tagállamos kitétel teljesítése a fő feladat a Nemzetek Európájáért és a Függetlenség/Demokrácia képviselőcsoportok újraalakításán fáradozók számára. Ez nagyrészt azon múlik, hogy az előző ciklusban az ezen frakciókat erősítő pártok kitartanak-e mellettük vagy új képviselőcsoport után néznek. Ugyanígy döntő jelentőségű, hogy az eddig egyik frakció mellett sem elkötelezett 50-60 euroszkeptikus képviselő hova lép be vagy esetleg az Identitás, Hagyomány és Szuverenitás mintájára megpróbálkozik egy újabb csoport létrehozásával. Utóbbi döntés vár a Jobbikra is, amelynek kétségkívül ügyesen kell majd manővereznie, hogy ígéretéhez híven Slota szlovák és Vadim-Tudor román nacionalistáival ne kelljen közös padsorba ülnie, de ugyanakkor találjon olyan frakciót, amely befogadja. 

 

Sosem felejtem 1989 karácsonyát, amikor megbabonázva néztük a televízióban a forradalmat. Románia felkelt és elsöpörte a kommunista diktatúrát. Ott láthattunk először élőben valami olyat, amiről csak könyvekben olvastunk korábban.

Persze gyerekként és főleg karácsonykor keveset fogtunk fel a dolog jelentőségéből, a felnőttek komoly hangulata és beszélgetéseik hangneme sugallta csupán, hogy valami nagy dolog történik. Mi örültünk a lángoló Ikarusnak a tv-ben, és bontogattuk ajándékainkat, az akkor kapott rendőrös legóhoz tartozó rács mögött csücsülő figurát azóta is Ceauşescuként emlegetem.

Most hasonló izgalmat érzek, annak ellenére, hogy rég nem vagyok gyerek és legófigurám sincs már, amit Ahmedizsenádnak nevezzek. Irán választott a hétvégén, az eredmény pedig sokak szerint erősen megkérdőjelezhető. Az ellenzék hívei szombaton utcára vonultak és összecsaptak a rendőrökkel, a hét elejére pedig újabb tüntetéseket szerveztek, egyelőre békésen. Ezeket a kormány természetesen betiltotta, de senkinek sincsenek kétségei afelől, hogy az elkövetkezendő napokban Teherán forrongani fog. Eddig a hírek.

Egy elnyomott kisebbség ilyenkor a külföldi nyilvánosság segítségét kéri, ha teheti. Irán azonban eltávolította az országból a külföldi tudósítókat és megszakította a kapcsolatot a külvilággal. A kiutasítások mellett most már nyilvánvalóan zavarják a BBC perzsa nyelvű adását is, így csupán a hivatalos iráni hírforrásokra támaszkodhatunk, legalábbis elvben. Az internet azonban ismét keresztülhúzta az egyszeri diktátorok számításait. A különböző közösségi oldalak különösen nagy hangsúlyt kaptak, mivel sokan feltételezték, hogy a különböző híroldalak szándékosan hagyják figyelmen kívül az Iránban történteket. Hogy mindez igaz, vagy csupán információhiányról van szó, nem tudhatjuk, az viszont biztos, hogy a közösségek gyorsan és hatékonyan siettek az irániak segítségére.

Nem meglepő, hogy az államhatalom azonnal blokkolta az internethozzáférést az országban, se ki, se be. Ez azonban a kínai Nagy Tűzfalhoz képest elég rosszul sikerült, mert míg a Tienanmen téri események évfordulóján Kínából semmit sem lehetett hallani, addig Teheránból folyamatosan érkeznek a hírek. A rendszertelenül frissített, főleg perzsa nyelvű blogok mellett nagy hangsúlyt kaptak közösségi oldalak, mikroblogok. Forradalom esetén persze ne is várjunk hosszas, elemző blogbejegyzéseket, az iráni események dokumentálásában is a Twitteren a hangsúly.

Diákok, ellenzékiek, Muszavi hívei, mind telefont és billentyűzetet ragadtak, hogy tüntessenek és tudassák a világgal mi folyik országukban. Záporoznak a bejegyzések és képek a felvonulásokról, lángoló épületekről, tüntetőket bántalmazó, tömegbe hajtó motoros rendőrökről, sérült egyetemistákról. Elég csak persianwiki-t követni Twitteren, hogy tudjuk mi történik, 10-15 percenként kaphatunk információt első kézből, minden állami cenzúrát és hírügynökséget kikerülve. Képekért madyar fotóblogját érdemes követni, aki szemmelláthatóan telefonnal tudósít és képeihez rövid, esetlen angolsággal megfogalmazott kommentárokat fűz.

Iran: A nation of bloggers from Mr.Aaron on Vimeo.

Idáig persze nem sok különbség van a hagyományos média és a web 2.0 között. Eddig is volt olyan, hogy a televíziók, rádiók és a nyomtatott sajtó jobb híján amatőrökre támaszkodtak egy-egy elzárt helyen történő esemény tudósításában. Az interneten azonban nem csak nézői, követői lehetünk egy események, hanem aktív résztvevői is. A Twitteren ugyanis folyamatosan érkeznek a bejegyzések, kommentek és ajánlatok különböző segítségnyújtásra. Egy hálózattól elvileg elzárt országban pedig leginkább a tűzfalat megkerülő szabad ki- és bejárásra van szükség. Egyetlen állam sem lenne olyan bolond, hogy aktívan beleavatkozzon Irán belügyeibe, még akkor sem, ha a csalás nyilvánvaló, a következmények pedig elrettentőek. Egy elvben anonim közösség azonban büntetlenül segíthet egy diktatúra megdöntésében. Twitteren ugyanis körülbelül tízpercenként érkeznek újabb és újabb IP címek olyan proxykhoz, amelyeket még nem sikerült blokkolnia az iráni szolgáltatóknak. Így ha kis részben is, de a felhasználók tevékenyen közösséget vállalhatnak a kijátszott iráni ellenzékkel.

Egy az iránihoz hasonló diktatúra 10 éve még kényelmesen megúszott volna egy hasonló elcsalt választást. Most azonban ha nem is biztos, de elképzelhető a bukás. Amennyiben ez megtörténne, az nem csupán a helyi ellenzék kitartásának, de egyben az internetes fórumoknak is köszönhető lesz. És hol van még karácsony?

Az előző cikkünkben bemutatott spotok remekül példázzák a legújabb kori politikai kampányok kiüresedését, amikor az üzenet eltűnésével párhuzamosan a rágalmazás és az ellencsapás különféle formáit fejlesztik tökélyre - általában a tanácsadók. A politikusra vetített image szépnek is, jónak is tűnik, ami persze csak javulhat az ellenfelek lejáratásával. Ezért aztán mindig üdítő jelenség, ha olyan issue-párttal találkozunk széles e világon, ami történetesen nem zöld vagy humanista (vagy mindkettő). 

 

Ha az előző, Dél-Kelet-Ázsiával foglalkozó cikkünk Malajziával végződött, jöjjön most is egy érdekes hír a kormányzó párt, a United Malays National Organisation (UMNO) háza tájáról. A pártvezetőség elrendelte, hogy minden jelöltnek blogot kell írnia, akit indítanak a választásokon. Persze nem várják el kollégáiktól az átfogó és módszeres politikai hitvallás napi megerősítését, de egy kis extra népszerűség mindig jól jön, és logikusan mindenhol megpróbálnak haladni a korral, a választókat a lehető legtöbb módon meggyőzni. Úgy látszik, hozzáállás terén kis hazánk politikusainak van még mit Ázsiától eltanulni...
 
 

Ha valamit el szeretett volna kerülni a másfél év előkészítés után 2009. februárjában párttá alakult Lehet Más a Politika kezdeményezés, akkor az alighanem az volt, hogy a magyar választók az SZDSZ reinkarnációjaként, liberális kistestvéreként, és ebből fakadóan természetes riválisaként tekintsenek rá. Ha közelebbről megvizsgáljuk az LMP programját, kiderül, hogy ez a célkitűzés nem is volt alaptalan. Az Európai Parlament zöld frakciójába pályázó párt elképzelései ugyanis viszonylag ritkán találkoznak a rendszerváltó liberális párt hivatalos álláspontjaival, sőt az LMP több olyan témát is felkarol, amelyeket eddig a szabaddemokratáktól egyáltalán nem láttunk. A kerékpáron szállított közpolitikai tartalom alapján legalább annyiszor mondhatnánk az új pártra, hogy „zöld baloldali” vagy „zöld konzervatív”, mint hogy „zöld liberális”.

Az LMP öt fő célja közül vegyük elsőként a globális pénzügyek rendbetételére irányuló elképzelésüket. A korábbi évtizedek nemzetközi fősodrát jelentő, és az SZDSZ által is szinte vallásszintre emelt neoliberális mantrákkal ellentétben az LMP nem tartja ördögtől valónak a pénzügyi szabályozás erősítését. Mint programjukban fogalmaznak: „az LMP támogatja a bankok, fedezeti alapok, és általában a pénzpiacok szigorúbb szabályozását, a pénzügyi tranzakciók megadóztatását, az európai felügyeletek megerősítését, és az adóparadicsomok elleni fellépést”. Ez a mondat jól jelzi, az LMP pénzügyi válsággal kapcsolatos megközelítése nem lógna ki az európai baloldali pártok manifesztóiból sem.

A Magyar Demokrata Fórum EU-honlapja első ránézésre egy lépéssel közelebbjutott az ideális pártlap megvalósításához. A kiveitelezés sajnos nem tökéletes, de a meglepetés rendkívül kellemes legalábbis külsőre. Az egyszerűség találkozik ugyanis a célszerűséggel, a nyitólap mindenféle felesleges sallang nélkül a látogató arcába vágja a jelölteket, az EP választással kapcsolatos híreket, és a kötelező szóróanyagot.

A bemutatkozás külön életrajzokkal és rövidke öninterjúkkal történik, utóbbiban lehetőségeikről, elképzeléseikről írnak a jelöltek. A félhivatalos nyelvezet segítségével a politikusok emberközelibbé válnak, még Bokros Lajos is képes némi szimpátiát kiváltani az olvasóból. Az nevek mellett található galéria menüpont szintén bíztató, de sajnos semmilyen tartalmat nem takar. Választói szempontból természetesen mindegy, hogy találunk-e itt jól beállított nagyfelbontású fotókat, de kedves gesztus lenne a sajtómunkások felé egy-egy portré feltöltése.

A videógalériában azt a három propagandafilmet láthatjuk amelyeket máshol is, semmi külön anyag, semmi egyénieskedés mint a Fidesznél. Utóbbi párt ezt túlzásbavitte, de jól ráéreztek arra, hogy egy személyesebb, hosszabb anyagot is lehet forgatni a honlaphoz, mivel azt már valószínűleg azok nézik, akik szimpatizálnak a párttal, és nem kapcsolnak el azonnal, ha politikai reklámról van szó. Ugyanebben a menüben vannak a letölthető dokumentumok, itt találhatjuk Habsburg György levelét valamint egy egész korrekt tájékoztatófüzetet az MDF programjáról. Ez csak egy héttel a szavazás előtt került ki, nem siették el a feltöltést, bár potenciális szavazót valószínűleg emiatt nem veszített a párt.

Az egyszerű és célszerűen felépített honlap kicsit többet rejt mint az ellenfelek túldesignolt lapjai, úgy tűnik az MDF-nél szempont a szimpatizánsok tájékoztatása. A fórum szót azonban csak nevében viseli a párt, a honlapon ugyanis nyoma sincs a kétirányú kommunikációnak. Üzenetet küldhetünk a készítőknek, de párbeszédre, vitára nincs lehetőség, még levelezőlistát sem hoztak létre a szimpatizánsok számára.

Utolsó esélyként az impresszum átböngészése jelentette volna a felüdülést, de ez szintén egy halott link, az oldal szerint „feltöltés alatt”, így a készítők ebben az esetben névtelenek maradtak.

Bízom benne, hogy az egyszerű megoldásokra törekvés nem csupán a szűkös költségvetés miatt lett szempont, hanem tendencia marad a hazai politikai kommunikációban. Az MDF  ügyesen megmutatta milyen az, amikor nem csupán egy televíziócsatornaként vagy újsághirdetésként tekintenek az internetre, és habár kikerülte az animációkkal és effektekkel teletűzdelt honlapok csapdáját tartalmi oldalon még van mit erősítenie.

„Forradalmi” időket élünk: az európai parlamenti választáson listát állító nyolc pártból nyolcnak van a Youtube-on kampányfilmje. Látszik, rádöbbentek a pártok, hogy a 15 évnél idősebb lakosság majdnem fele, 3,6 millió magyar már a neten lóg, és ideje valami csontot nekik is dobni.  A filmek tökéletes lenyomatai a mai magyar politikai közbeszédnek, az egyes pártok gondolkodásmódjának, és persze a mögöttük álló kommunikációs guruk felkészültségének.

Végignézve a filmeket gyorsan rádöbbenhetünk, hogy ma a magyar politikában már szinte senki sem hirdeti a saját termékét, inkább az „ellenség” gyűlöletére apellál. Mivel az utóbbi 4-5 évben a maradék hitelességét is elvesztette az elit jelentős része, ezért akár érthető is lehet, hogy nem próbálkoznak a pártok különféle ígértetekkel. 

Az állatorvosi ló a Fidesz kampányfilmje.

 

A filmben egyetlen szó sem hangzik el, mindössze a képen Gyurcsány arca átalakul Bajnai arcává, és felvillannak a „hazugság”, „adóemelés”, „korrupció” és „munkanélküliség” szavak. Ennek kíván véget vetni a Fidesz.  Ennyi. Az egész filmnek semmi köze az EP-választásokhoz, egyetlen szó sem hangzik el arról, hogy mit kíván tenni a Fidesz, még csak a látszatát is kerülik, hogy bármit is ígérjenek. Mindennek ellenére a film igenis működik, mert rövid, van benne erő, erősíti az egységes üzenetet („Elég!”), és kifejezi a lakosság többségének életérzését. A Fidesz csak az ellenségről, az MSZP-ről beszél, akárcsak tette ezt az EP-választás „főpróbáján”, a pécsi kampányban, amikor saját jelöltjét, Páva Zsoltot egyszerűen eldugta, és kizárólag negatív üzeneteket alkalmazott a kampányban. Tény azonban, hogy a jobboldali pártnak az elégedetlen tömegek mozgósításánál több nem kell június 7-re a totális győzelemhez.

Az ellenségkereső kampányfilmek másik példája a Jobbiké.  

A filmben a kis kék ujj (egyértelmű utalás persze az SZDSZ-re) ellopja a piros, fehér és zöld ujjak által megtermelt javakat, de aztán jön a Jobbik és rendet tesz.  A film itt is pergő, erőt sugároz, pofátlanul demagóg, de a „tegyen már itt rendet valaki” érzést ügyesen játssza meg. Meglepően profi klip egy pénzzel és kommunikációs tanácsadókkal (elvileg) nem rendelkező párttól.

Az MSZP egyből két kampányfilmet is készített, melyekben egyedülálló módon (és amerikai módra) a történetmesélésre helyezte a hangsúlyt.

A baloldali gyökereit újra felfedezni kívánó párt filmjeiről eleinte azt hittem, hogy az abban szereplő autót reklámozzák, nem pedig az MSZP-t, ami jelentős dicséret a film készítőinek a professzionális operatőri és rendezői munkáért.  A két filmben a szocialisták felosztották a szerepeket: a lány főszereplésével készült filmben megvan az ellenségkép, a „szélsőségesek”, a férfi-filmben pedig a baloldali nosztalgiára próbáltak építeni a kampányszakértők. Érdekesség, hogy színészek helyett sikerült „valódi” baloldaliakat találni szereplőknek, mely erősíti az üzenetek hitelességét. Illetve erősítené az üzenetek hitelességét, ha lenne az üzenet a filmekben, de az valahogy kimaradt, így nem tudjuk megmondani a videók lejátszása után, hogy miért is kellene az MSZP-re szavaznunk.

Az MDF Bokros Lajosos és Habsburg Györgyes reklámfilmjei mögött látszik a politikai tanácsadók izzadságcseppjei, de azért egy félsikert megszavazhatunk nekik is. 

Bokros Lajosnál az önirónikus szpot ügyesen járul hozzá a Bokros-kultusz kialakulásához, melyben bemutatják, hogy a volt pénzügyminiszter hazánkban a gazdasági szakértő. Máshoz nem ért, de a gazdasághoz igen. Sajnos ugyanerre a vonalra próbálták felhúzni a Habsburg György filmet is, csakhogy egy méretes öngóllal itt az derül ki, hogy Habsburg György semmihez sem ért! Érdemes a Bokros film után megnézni a Habsburg filmet. Várjuk ez utóbbiban is a csattanót, de nincs - a scriptírók nem találtak az égvilágon semmit, amihez az MDF lista második helyén lévő politikus értene.

Míg az SZDSZ óriásplakátjain a Jobbikot szapulja, addig filmjében – a 2004-es EP-választásokhoz hasonlóan – az általa képviselt értékekre helyezi a hangsúlyt. 

A filmből azonban árad a „kispárt vagyunk” érzés. Az SZDSZ mindeddig bőszen tagadta, hogy kizárólag a romák, homoszexuálisok, drogosok, zsidók pártja lenne, erre tessék, a kampányfilmjük kifejezetten róluk és kifejezetten nekik szól. Annak ellenére, hogy mindez nagyon bátor húzás, ezzel a lépéssel be is árazta magát az SZDSZ: ők egy kisebbségvédő, maximum 2%-os törpepárt. Kétlem, hogy ez volt a céljuk…

A vadonatúj zöldpárt, a Lehet Más a Politika két szpottal is jelen van. Egy költséghatékony húzással lefordította az Európai Zöldek nemzetközi kampányfilmjét, mely nem sok értékelést érdemel. Ennél érdekesebb azonban a saját mozgósító kampányfilmjük, mely a „cukiság-faktorra” apellál, hiszen betanított kutyák veszik rá a fiatalokat, hogy menjenek el szavazni. 

A film egyértelműen a Youtube-generációnak készült, hiszen pontosan az a típusú klip, melyet az emberek feltesznek Facebookra, továbbküldenek ismerősöknek, felraknak Gtalk állapotjelzőbe. A kérdés az, hogy cuki pártot szeretnének-e az emberek az EP-ben és hogy az egyik legkomolyabb programmal rendelkező pártnak jót tesz-e, hogy sokszor komolytalannak tűnik. Pénz nélkül persze legegyszerűbben humorral/cukisággal lehet áttörést elérni.

2009-ben történelmet írtunk, a Munkáspárt fenn van a YouTube-on! 

A szintetizátoros hangeffektekkel terhelt klip nyilvánvalóan a 80 év feletti törzsközönségnek szól: szépen lassan csordogál és sulykolja az üzenetet: régen minden ingyen volt, ma meg fizetni kell az orvosnál és a tanításért.

Nem sokat lehetett hallani a kampányban az MCF Roma Összefogás Pártjáról, de az ellenségkereső filmjüket azért ők is elkészítették. 

Itt nyilvánvalóan a Magyar Gárda és a romákat megtámadó szélsőségesek vannak a film központjában, és az összefogás erejét hangsúlyozzák. A beszélő fejek (talking heads) típusú klipet a tatárszentgyörgyi, fényeslitkei, nagycsécsi romatámadások képei illusztrálják.

A film készítőinek (és az összes többi pártnak is) továbbra is Martin Luther Kinget vagy Obamát javasolom, ha szeretnék mozgósítani és a közügyekbe jobban bevonni a politikailag jelenleg inaktív honfitársainkat.

Che Guevara pólóban feszítő amerikai előadóművészt látott már mindenki, a világ azon felén trendi komcsinak lenni, nem úgy a másik felén, ahol végigtrappolt a dicsőséges Vörös Hadsereg pár évtizeddel ezelőtt. Mégis mi lenne, ha ez nem történik meg, ha a kommunizmus továbbra is üldözött földalatti mozgalom lenne? Erre a kérdésre adta meg a választ az MSZP EU választási honlapja.

Annak ellenére, hogy a választók szemében sok esetben politikai elfekvőnek titulált az Európai Parlament, a pártok a választási kampányokat mégis igyekeznek profin lebonyolítani. Plakáttenger, tévéspotok és a ma már kötelező honlapok készülnek nagyüzemben. Nem mondhatjuk, hogy az MSZP nem próbálta kihasználni a lehetőségeket, de amit választási honlapként összehoztak az még így is messze áll egy normális oldaltól.

A mszp.hu-ra tévedve egy logó állja utunkat, ami csak másodszori kattintásra visz a választási lapra. A következő meglepetés a főoldal, ami a választási program kivonatolt verzióját közli három pontban. A designerek nyilván be voltak szorítva bizonyos keretek közé, ezért a lap úgy néz ki, hogy megpróbálták, de aztán a megrendelő okosabb volt. A három pontot szimbolizáló ikonok elképesztően jók is lehetnének, ha nem ragaszkodtak volna az ötvenes évek Népszava typográfiájához. Ez bizonyos korcsoportban még akár ki is válthatna valamilyen reakciót.

A főoldalon megjelenő szövegek is a design áldozatául estek, szépen féloldalasan elforgatva lógnak a levegőben. Ez a megjelenítés reklámszlogennél még elmegy mint designelem, de választási programot akkor sem közlünk így, ha történetesen kivonatolt.

Akinek nem ment el a kedve az egésztől, az betekinthet részletesebben is a dolgokba. A tartalomtól eltekintve nézzük mit tartogat az MSZP a magyar internetezőknek. A részletezés úgy néz ki, hogy a programot szépen pontokba szedve, szintén Népszava stílusban négy hasábban elrendezzük a képernyőn. Teszünk bele képet, mert azt szeretik, meg diagramot, mert szép színes. Utóbbiból egyébként nem sok minden derül ki, ugyanis a honlap gyakorlatilag egy flash animáció, szövege nem másolható, szerkeszthető, a képek külön nem nagyíthatóak. A kilencvenes évek végén volt tendencia, hogy mindent teleraktak flash-el mert színes, meg pörög, meg minden. Aztán rájöttek, hogy az mégsem jó, és nem csak azért mert az 56k-s modemmel egy év volt mire lejött egy lap, hanem, mert a tartalom minden látszat ellenére nem interaktív.

A másik nagy probléma rendzseresen és szívesen hangoztatott vélemény arról, hogy a magyar pártok az internetes megjelenést televízióként vagy újságként kezelik. Erre szép példa a Fidesz és az MSZP lapja is, utóbbin sem találunk fórumot, levlistát, de még egy megveszekedett webmesteri e-mail címet se.

Dícséretes az igyekezet, hogy egy politikai matuzsálemet próbáljanak vonzóbbá tenni vagy újrakeverve adjanak el a fiatalabb generációknak. Ehhez azonban nem elég rengeteg pénzt elkölteni grafikusra meg designerre (aztán kiherélni a munkáját a lehetetlen igényekkel), a gondolkodáson is változtatni kéne végre.

A weblogot Darrel és Drezner nyomán olyan weboldalként definiálhatjuk, amit minimálisan szerkesztenek, a bejegyzések időrendben követik egymást, lehetővé teszi a cikkek kommentálását az olvasó számára és hivatkozásokkal utal online forrásaira. A blogoknak rengeteg formája képzelhető el, de valamiben közösek: lehetővé teszik az önkifejezést, információt továbbítanak és segítik a kapcsolattartást. Politikai kontextusba helyezve a blogokat, az internet demokratizálódási folyamatokat elősegítő (vagy mégsem? – ld. korábbi cikkünk) és társadalomalakító ereje miatt mindenképp oda kell figyelnünk rájuk. Más, nem kevésbé releváns okai a politikai nézetek blogokon keresztüli terjesztésének: egyszerű, olcsó és a közvélemény alternatív médiumnak tekinti, ami vonzó tényező lehet sokak számára.

Ahhoz, hogy felmérjük a blogoknak a politikára gyakorolt hatását, először az oldalak közti interaktivitást kell vizsgálnunk, azaz mennyire sűrű és kiterjedt a hálózat a (helyi) blogoszférában (ld. erre egy példa: An exploration of Political Blogging in Greece). A hálozatba kommenteléssel kerülhetünk be, mint olvasó, vagy – mint blogger – a „blogroll” tagjaként (szerepelünk a legnépszerűbb és legolvasottabb blogok listáján). Amint azt a kutatók megállapították, a blogoszféra pénzneme az oldallátogatottság és a blogra mutató külső hivatkozások száma. 

Mindez azonban csak korlátozottan érvényes. Darrelék elemzéséből kiderül, hogy azoknak a blogoknak, amelyek nagy hatást akarnak kifejteni, nem feltétlenül a látogatottság növelésére kell törekedniük, hanem arra, hogy az olvasóközönség az elitből, a véleményformálókból kerüljön ki. Nem meglepő, hogy ezen blogok fenntartói is sokszor a politikai szféra szereplői. Habár 1 millió blog van a világon, és naponta kb. 300 ezer bejegyzéssel bővülnek, az átlagos bloggernek mégsincs semmilyen lehetősége beleszólni a politikába, mindezt az elemzők a külső hivatkozások egyenlőtlen eloszlásával magyarázzák (néhány blogra rengeteg link mutat, a legtöbbre pedig alig néhány, vagy egy sem). Ebből az egyenlőtlen eloszlásból fakad, hogy a politikai aktoroknak csak a top blogokat kell olvasni, hogy mindig naprakészek legyenek, hiszen a vélemények a fenti ok miatt ezeken az oldalakon összegződnek.

Szót kell még ejteni azokról a blogokról, melyeket politikai céllal hoztak létre. Lehet kampányjellegű, népszerűsítő szándékú, valamely nézet ellen irányuló, esetleg pénzgyűjtő akció, egyszerűsége miatt itt is népszerű. A politikusok azért is szeretik (egyelőre leginkább az USA-ban) a blogokat, mert szélesebb rétegeket tudnak így elérni, mint akár a hagyományos online, akár más offline módszerekkel, illetve nézeteiket egymástól – látszólag – független politikai bloggereken keresztül hirdethetik.

Zárszóként leszögezhetjük: a nézetek végeérhetetlen sokszínűsége mellett létezik egyszerűsítő szándék is, a vélemények egy csatornába terelésének igénye. Ez leginkább csak a hivatásos politikacsinálók számára fontos, azonban ezzel a lépéssel máris privilegizálták a blogoszférában keringő véleményegyüttest.

Szingapúr a 20. században (1959-től, önrendelkezése elnyerése óta) robbanásszerű gazdasági-társadalmi fejlődésen ment keresztül, végig ugyanazon párt irányításával. Ez idő alatt folyamatos volt a gazdasági növekedés, mindez alacsony bűnözéssel párosulva a világ egyik legstabilabb „rezsimévé” tette Szingapúrt, ahol az elégedetlenség sosem volt olyan számottevő, hogy említésre méltó ellenzék alakujon ki. Az internet széles körű elterjedése óta három választás zajlott, az ellenzék mandátumainak száma mindvégig kettő maradt. Egyes elemzők ugyan azt várják, hogy az internet (kevésbé ellenőrizhető volta miatt) változást hoz a szingapúri politikai kultúrában, ez azonban az alábbiak fényében korántsem valószínű.

Szingapúrban az internet szabályozása a Médiafejlesztési Felügyelet (Media Development Authority – MDA) hatásköre alá tartozik, ők felelősek a nem kívánt tartalom szűréséért, miközben a szolgáltatókat és gazdasági szereplőket deregulatív, önszabályozó lépésekre biztatják. Emellett a vallási-politikai nézeteket hirdető szervezeteknek regisztrálniuk kellett magukat, ahol meg kellett adniuk a nevüket, a szponzorokat és a kiadót (a szerver üzemeltetőjét). A kormányzat kínosan ügyelt arra, hogy eközben az internet elterjedését pártoló image se sérüljön. Álláspontjukat három pontban foglalták össze:

1.    Nem cenzúráznak minden kétes tartalmat, viszont közzétettek egy „szimbolikus” százas listát, amin olyan weblapok szerepelnek, amelyek a leginkább ellentétesek Szingapúr – társadalmi - értékeivel.
2.    Az MDA fő célja a pornográf és rasszista tartalmak cenzúrázása, nem pedig a politikai ellenfelek elhallgattatása.
3.    A vallási-politikai szervezetek regisztrálása kizárólag számontartásuk és elszámoltathatóságuk miatt történik.

Az online kommunikáció elleni állami beavatkozások nem széles körűek, 1996 óta alig több mint 20 eset látott napvilágot. Nagy részük azonban csak tágan értelmezve kapcsolódik a politikához (ide sorolták azt a videót is, amiben diákok felgyújtották tanárukat), másrészről hozzátehetjük, legtöbbször ezek az esetek kerülnek napvilágra, míg a pornográf és más vallások és etnikumok ellen uszító weblapok üzemeltetői elrejtik magukat, szinte lehetetlenné téve ellenük a fellépést.

Láthattuk, a politikai pártok webes kapcsolatépítését szinte semmi nem gátolja, ám az internet legnagyobb fegyvere, az online kampány tilos Szingapúrban. Néhány weboldal a 2006-os választások alkalmával átlépte ezt a határt, ám egyikük sem lett cenzúrázva vagy letiltva, az erősebb állami fellépés csak a nem regisztrált politikai, illetve a fent említett uszító hangvételű weboldalak ellen irányul.

Végeredményben azt mondhatjuk, a szingapúri kormányzat offline eszközei a hatalom stabilizálására sokkal kevesebb veszélyt hordoznak és sokkal megszokottabbak, mint új keletű online társaik. A központilag szabályozott tartalomnak komoly imageromboló hatása lehet, főleg egy olyan technológia-orientált államban, mint Szingapúr, és ezzel a hatalomgyakorlók is tisztában vannak.